English

Hasznos információk

Törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl. Az öröklésből kiesett (pl. elhunyt) gyermek vagy távolabbi leszármazó helyén egymás közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek. Ha leszármazó nincs, a házastárs vagy a bejegyzett élettárs örököl. Leszármazóknak, házastársnak, bejegyzett élettársnak, szülőknek és szülők leszármazóinak hiányában törvényes örökösök egyenlő részekben az örökhagyó nagyszülői.

A végintézkedésnek három módja lehetséges: végrendelet, az öröklési szerződés és a halál esetére szóló ajándékozás. A hétköznapi életben végintézkedésen végrendelet tételét értjük, ez egyértelműen a végintézkedés legismertebb és leggyakoribb formája.

Közvégrendeletet közjegyző vagy bíróság előtt lehet tenni. Alaki érvényességére a közjegyzői okiratok érvényességét szabályozó rendelkezések irányadók.

Az írásbeli magánvégrendeletet csak olyan nyelven lehet érvényesen tenni, amelyet a végrendelkező ért, és amelyen írni, illetőleg olvasni tud. Az írásbeli magánvégrendeletet a végrendelkező akár maga írhatja, akár mással írathatja (a gépírás akkor sem számít saját írásnak, ha magától a végrendelkezőtől származik).

Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van, és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne. A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelemben szóval előadja, és ez alkalommal kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.